Százszorszép kötél nélküli élet

Harmadik fejezet - Tavasz, napfény, dél, Oszoly


Március.22. Letekerem az ablakot Csobánka főterén. Meleg szél árad be. Harangoznak. Ránézek a műszerfalra. 11 59.Addig nézem az digitális kijelzőt, amíg át rendeződnek a számok: 12 00.

A parkolóban hihetetlenül sok autó áll. Dugig lehetnek a falak. Nem baj, úgyis csak néhány utat szerettem volna megmászni, bár nehéz feltűnősködés nélkül hétvégén szólózgatni Oszolyon. Szerencsére a Veszprémi-fal alatt nincsenek tanfolyamosok, akik kötelező kellékei a hétvégi Oszolynak . Apropó: felfelé menetben megállít egy alig érthetően makogó csöves. 1000 forintot kér. Szó se lehet róla, magyarázom neki. Különben sincs nálam pénz, de ha egy óra múlva még itt lesz,, - akkor a kocsinál adok pénzt, de nem egy ezrest! Egy óra! Egy jótett, ami miatt megint csak vissza kell térni!

A fal aljában sokan vannak, néhányat én is ismerek, szinte mindenki ismer engem. Fura, aszimmetrikus szituáció, a "jó mászó" úgy hordozza ezt, mint árnyékát, amelyet a elérhetetlen végtelenbe nyújt a fáradt,lemenő nap.A fal alján felveszem a vadi új Loki mászócipőt.
A fekete Loki mászócipőt már alaposan ismerem, hiszen néhány évvel ezelőtt használtam egy párat, és egészen megszerettem, hiszen tényleg használható jó darab. Loksa Gáborral megegyeztem, hogy a hivatalos kis szponzorom lesz a szólómászó projektemben. Gáborral évek óta ismerjük egymást, nagyon becsülöm a kis cipő manufaktúráját. Néhány mondatban elmondtam neki terveimet, ami egyelőre itt lett légyen még titok! - könnyen szót értettünk a pannon avaron. A pannon cipész meg pannon a szólómászó! Nem hiába...

A szólómászás titka,- figyelem hegyes fogú fiatalok! - a különös, nagyon elmélyült és őszinte kapcsolat a sziklákkal és önmagunkkal. 27 évesen 1987-ben megmásztam kötél nélkül egy teljesen ismeretlen 150 m magas 7-es utat és egy 50 méter magas ismeretlen 7+ os repedést az USA-ban. Oregonban Smith Rock narancsosan égő szikláin történt a jelenet, amivel teljesen kiakasztottan egy tucat amerikai mászót, pl,a nagy sztár Alan Wattsot, akik akkoriban az amerikai mászóelithez tartoztak. Néhányan közülük még azt se tudták, hogy van Hungary! Ennél magasabbra igazán sose tudtam feltolni a lécet, még akkor sem, mikor 92-ben néhány nap elmélyült formagyakorlás után felszaladtam Kecskehegyen az Utópián, ami akkor épp 10 - nehézségű volt. (Aztán egy évvel később a zseniális és huszonegykétévés Urbanics Áron szintén megszólózta (igaz, az utolsó métereken a törékeny kő miatt egy kötélbe kapaszkodva szállt ki az útból), majd 9+ ra értékelte le az utat. Aztán letört egy tized négyzet-centiméteres sziklaperem az útból, és az Utópiát felső biztosítással sem igen tudják abszolválni a 3 évezred fiatal titánjai....)

Huszonévesen akkora szólómászó akartam lenni, mint John Bachar. Az elmúlt 3 évtizedben lassan kiderült, hogy Magyarország nem Ámerika. John megmászott 300 km-nyi utat szólóban, szét kábítózta az agyát, aztán lezuhant egy 20 méteres 6 -os útbó 52 évesen. Azaz fogalma se volt, hogy kell megöregedni! Vajon én tudom-e?

Kitalálok egy skálát, amely jól jöhet a szólós elmélyüléshez. Ez abszolút szubjektív:  mennyire éreztem biztonságban magamat a tevékenység, azaz a mászás folyamán. A 100 % a kívánatos.  95 % felett még elfogadható. 90 % alatt pirosodik a skála- 80 % alatt már nincsen semmi. A zseniális Das Boot film jut eszembe: ha ez alatt vagyunk, még talán jöhet a tengerfenék váratlanul, de nem valószínű!

Gyönyörű nap van, igazi tavaszi nap. Mindössze 5 utat mászok meg kötél nélkül, ennyit terveztem. Tehát: Z út. Klasszikus 5-ös. Csupa zsír, könnyű, de figyelni kell rá, mert csupa zsír. 96 % vagy csak 95 %?  Delago, 5-ös szintén, tehát nem nagy szám, de ez is zsírbánya eléggé. Eléggé bénázok egy helyen, de a tendencia javuló: 97 %. Helyes!  Walter. Egy régi 6-os klasszikus. Csupa zsír ez is, kb. húsz éve másztam utoljára, szinte minden mozdulata friss, de 99 % a biztonsági faktor. Great!
Veszprémi Bal. Csak egy 5+!  Viszont 32 m magas, zsíros és reibungos. Visszazökkent e realitások közé. 95 %. A szólómászás mindig rizikó. Még a 3-as fokozatban is!  Van viszont egy vicces mozdulat 25 méter magasan, az egyik lyukba már csak a kisujjam fér be, mert az évek során megvastagodhatott, de csoda jó érzés beledugni! Tulajdonképpen ezt se másztam már vagy 10 éve, úgy hogy nem csoda a kis para. Z ut direkt. Ez a legnehezebb eddig, 6+. Nagyon régen mászhattam ezt is, semmire sem emlékszem. Elég biztos a dolog, 98 %, de nagyon figyelek. Szép utacska!

Öt út csupán. De nagyon szép ez a nap,túlzás lenne erőltetni-  laza a nap fénye. Elismerő pillantásokkal körbe véve húzom le a fal alján a Lokit a lábamról.( A fene egye meg, tulajdonképpen irigylem ezeket az átlagos, normális mászókat! Csupán élvezik. amit csinálnak, - vagy csak a szomszéd fűje mindig zöldebb?? ) 

Nem másztam nehezeket, de a Teufelsgrattal együtt most piramis alja felépült. Följebb léphetek.

Ismét Csobánka főterén. Fél kettő, Sört iszok, pohárkát csak, de vár az autó. Mennyi legyen a  a sörös hazaút? 90 %? 

Körülöttem egy kis pilisi falu zsong a friss napfényben, amelyet már 37 éve ismerek. Egy helyen  azt találtam a neten, hogy a klímája szubalpin. Szubalpin. szubalpin! Hát most nem/

Kora tavasz, napfény, dél. 

Százszorszép kötél nélküli élet 

Második fejezet - Teufelsgrat

2014.Március 16. Délután 4 óra. Bécs felé haladok az A2 autópályán a télutó legviharosabb napján. Száz kilométeres széllökések taszigálják a 130 LE méregzöld Mitsut, százzal alig merek haladni. Az Alpok legkeletebbi nyúlványain  1500 m alatt szinte eltűnt a hó, a meleg tél jeleként. Csupán a Schneeberg  tompa tömege fehér felül.A Magas Fal (Hohe Wand) vad leszökésein semmi hó sincsen már. Az autópályáról Wiener Neustadtnál lekanyarodna lassan megnőnek a falak oly, ismerős részletekkel tarkítva, amelyen emlékek függenek, mint egy kiismeretlenül szép nőm a különböző fülbevalók: bizsuk és drágakövek, mind-mind a pillanat szépségével ékesen.

Vajon mekkora lesz a szél a falon? Nem túl bölcs dolog ekkora szélben kötél nélkül szólózni az bizonyos, - bár a mászás amúgy sem egy filozofikus foglalatosság...Gaaden (közeledek a falakhoz) egy kelta hangzású falunév. Gaaden, Gaaden ízlelgetem a hangzókat, hány éves név lehet ez? Tudja valaki egyáltalán, hogy mit jelentett? Világ, világ, ha észreveszlek, de nagy vagy nekem!

A csomagtartóból kipakolom a minimál felszerelésemet: mászócipő, magnéziás zacskó. 1 db. karabiner, amivel a "lejöveti cipőt" fogom felakasztani a magnéziás zsák hevederjére. Ennyi. Ezért jó kötél nélkül mászni, mert végtelenül egyszerű.Az Ördöggerinc egy gyönyörű öt kötélhosszas felszökés a Hohe Wand hosszú falletörésének jobb szélén. Meredek séta a
3 és 5 fokozat között hullámozva. Húsz perc sem telik el és a gerinc tetején állok és lebámulok a mélységbe,, mint már annyiszor.Mit jelentett nekem most a mélység? Veszélyt? Szinte semmit. Csak figyelmet, semmi mást. A torony meredek kulcshelyén, egy elzsírosodott reibungos táblánál szokatlanul figyelnem kellett, legalábbis a fokozathoz képest, de erre számítottam. Aztán a dzsuvás, füves, földes betétek óvatosságra intettek, de ez sem újdonság már. Ördöggerinc egy hosszú tervezett projekt első állomása. Óvatos kezdés, egy hosszú úthoz illő.

Ördögtorony volt az első szikla, amin másztam. 37 évvel ezelőtt Péterváry Gáborral, mesteremmel, akitől alig 3 órája búcsúztam el Raxon
 egy közös, jó hangulatú mászótanfolyam végén.

 Mit írjak még?

Szerencse, hogy kissé szélárnyékban másztam! Szerencse!

Majdnem Half Dome nap

Március 25 van. Tiszta. szúrósan kék égbolt feszül a Höllenthal szük, vadregényes völgye fölé. Évek óta ez szinte a második otthonom, különösképp a Weichtalhaus vendégmarasztaló menedékháza, amelynek öreg zsindejeit Manfréd nemrég nyitotta rá az uj tavaszra. Ilyenkor reggeleken a mély völgy még karcosan hűvös, de hó már csak a magas hegyoldalakon csillog. A leolvadt, vizesen süppedő oldalakon, a fenyők sötétzöld árnyékában a hegyi rózsák vidáman csillingelnek a napvilágra.

Szóval ilyen lelkesitő ez a koratavasz (és minden koratavasz) itt a hegyekben, lelkesen bámulom (vajon meddig bámulhatom még, ez a kérdés is felvetődik, mintegy önkéntelenül, ilyentájban, ilyenkorban, mintegy természetesen !).

Harmadnapja vagyunk itt, a himalájás csapat, ez napképűnek tűnhet, de tényleg az. Tervezett nyári Hidden Peak expediciónk felkészitő tréningje és megbeszélése ez. Jó hangulatú, reményteljes három nap, négy nagyszerű fickóval: Suhajda Szilárddal, Kis Janival, Tóth Csabival és magamat is ide kell hogy számitsam...

Az első nap későn érkeztünk és az alkonyatig tartó órákát a ház fölötti kis sziklákon töltöttük. Ez legalább olyan jó mulatság volt, mint az éjszakába nyúló megbeszélés, ahol a sörös korsók fölött néha feltornyosodott virtuálisan egy nyolcezres hegy. A második nap elég fickósra sikeredett. Eredetileg egy közel kétezres csúcsra akartunk felmászni egy sziklagerincen, de a hegyek mászás közben sokszor felmagasodnak, a tervek pedig kisebbre cserélődnek. A sziklagerinchez vezető meredek ösvényt egyszerűen nem találtuk meg a meredek hóban és direktre vettük az irányt a Gamnseg sziklapiramisa felé. A terep egyre meredekebbé változott. A fenyvesben egyre valódibb hegymászás kerekedett a laza, veszélyes hóban. Zergéknek való terep volt ez. Csabinak és Janinak volt annyi esze, hogy hozzon hágóvasat, de csákány senkinél se volt, csak sibot. Egyre meredekebb sziklás gerincbe ütköztünk bele, olyan meredek terepen, hogy visszafordulni maximum csak ereszkedéssel lehetett volna fenyőről-fenyőre. Épeszű hegymászó itt elöttünk aligha járhatott,  ez nem kérdés. Kettes fokozatú csúszós, jeges felszökéseken tévelyegtük, száz méteres szakadékok fölött kötél nélkül. Közben a felhők vattásra sürüsödtek és havaseső kerekedett, itt-ott távoli mennydörgés és egy hatalmas tavaszi nedveshó lavina hangja. Raxon! 2000 métert alig elérő csúcsok között. Három óra váratlanul komoly hegymászással egy pengééles szoklagerincre kerültünk végre kb 1600 méteren. Néhány óra maradt még a sötétedésig. Himalájás fiúk, mára ennyi tehát! A gerinc másik oldala szerencsére járhatóbb volt. kevésbé meredek. A fenyők közti mély hóban néha szügyig gázoltunk, de két és fél óra alatt igy is visszaértünk a 700 méteren fekvő Hinternasswald még téli álmot alvó házai közé.

A sziklafalhoz való nyári egyszerű felmenet így lett télen eltévedés, kihívás, ismeretlen terep, élmény egyszerre: a mászás nagy kalandja- nyugtáztuk este a Weichtalhaus sokat látott faasztalánál. Példának okáért rajtunk kivül ott volt egy prágai pár .Csinos harmincas lány és jó ötvenes férfi, aki nagyon szerényen viselkedett, később kiderült hogy jó pár nyolcezresen járt már, páldául az Everesten és az Annarpurnán....

A fiúknak nagyon megtethetszett a hegyi szívás, mert harmadnap megint jó nagy túrát választottak. Én inkább itt maradok, hamiskodtam. - Fáj a bal térdem. Ez igaz is volt, mivel tényleg eléggé fájt a mély hótól. ( Ráadásul az előző héten megjártam hegyivezetőként két nagyon szivós barátommal 26 óra alatt a 1800 méteren lévő parkolótól indulva a Glocknert. A csúcson hihetetlen szép kilátás fogadott, az Alpok hegytengere!)

Tehát most itt ülök a ház elötti teraszon és a simogató napfényben tűnődök Manfréd liternyi kévéjától felajzva, hogy mi is legyen a mai nappal. No, mi is? Mondjuk, a régóta halogatott tervem a mai napra?
Fiatalkorom idolja után szabadon, nagyon szabadon!!! : egy Half Dome hosszuságú szólómászás egy napra?
John Bachar, persze!

A szólómászás olyan dolog, ami nagyon furcsa halogatni, hiszen az ember azonnal felteszi a kérdést magának: mi a fenének csinálod az egészet, ha ennyire félsz?! Jó alaposan bemelegítek és lassan felballagok a ház fölötti kis Zwiegenreich (Törpebirodalom) sziklájához. 10-15 méter magas sziklatömb ez, amelynek néhány utját a tanfolyamok miatt nagyon ismerem. Itt tehát megmászok néhány utat kötél nélkül és közben majd kialakul az érzés, hogy mit vállalhatok be. Felmászok egy 6 minuszon majd visszamászok a földig. Ez biztatóan megy. A Petzi Bar direkt variánsa  9-es nehézségű. Három nittes út, de csak az első fele igazán nehéz. Nehezen is megy. Itt az eredeti utvonalom mászok vissza a földig (7+). Van itt egy 12 méter magas 6+ áthajló repedés, ez olyan zsiros, hogy még sohase volt kedvem megszólózni. Megvan ez is. Nem vagyok ugyan igazán jó erőben, télen eléggé rendesen felszedtem kilókat, de idegileg jó megy a dolog. Ürességet érzek magamban és koncentrálok az elöttem álló feladatra, ami mindíg csak egy mozdulat.

Összerakom a hátizsákomat és az üres, csendes és gyönyörű völgyben félóra alatt felsétálok a Vorderel Stadelwand falához. Ez egy 150-170 méter magas fal, szilárd kőzetével ideális a szólómászásra, azért is, mert a falon nőtt fenyők eléggé megtörik  (optikailag persze) egy ekkora fal ijesztő mélységét. Két olyan utat választok, amelyet még sohase másztam. A nehezebbel kezdek. Igazán persze a Kasnock sem annyira nehéz, a közepén van ugyan egy 6-os felszökés, de nagyrésze csak 3-4 nehézségű. Mászás közben szembesülök vele, hogy a legkönnyebb részek a legrázósabbak. A felszökések után a tél múltával rengeteg a törmelék. A párkényok tele vannak falevelekkel, finom törmelékkel. Rendkivül óvatosan kell mozogni rajtuk, néha söpörgetem  kell a terepet. Néhány rész igazi idegmunka. Például a kulcshely utáni áthajló fal, ahol egy rózsabokorba küzdök és egyszerűen nem látom a lábamat. A fal legfelső részén nagyon szép a kő, jó oldott hármas-negyes sziklán élvezettel tekingetek le a mélybe. Nincs rajtam más csak mászócipő és egy magnéziászacskó.  Mitagadás, tényleg jól érzem magamat,- tudom hogy mit érnek ezek a pillanatok. A szoros mászócipőben ügyetlenül sétálok vissza a meredek törmeléken a fal aljához. Egy  nagyon kezdő párossal találkoztam a második hosszban. Valamiért lefelé ereszkedtek az útból. Most értek éppen le. Egyetlen kötélhosszat ereszkedtek,  én pedig ismét a fal alján vagyok: az egész akció föl-le maximum egy óra lehetett. 35 év után már az ember nem azzal legyezgeti magát, hogy tényleg profi, hanem, hogy a hegyekben él.

A Vorderel Stadelwandplatte (5 nehézségű) a következő út. Ezen az a terv, hogy visszamászok. ( Igy majdnem meglenne a Half Dome nap: a hires félbemetszett dóm fala 660 m magas.) Az első kötélhosszát tanfolyamokon nagyon sokszor másztam már. Nagy csillaggal ajánlja a Behm féle kalauz, ennek ellenére ledöbbenek, hogy milyen gyönyörű út. A ferde részeken ugyan itt is sok a törmelék, figyelni kell, de a vizmosta, reibungos felszökések nagyon impresszívek. Felszabadultan mászok végig, pedig néhány "ötminuszos" betét nem is annyira egyszerű. Igazi alpesi ötösök, lépegetni kell rajtuk. A felső kiszállás után elhatározom, hogy mégse mászok vissza ezen a reibungos horpadáson. A törmelékes párkányokról visszamászni a sima reibungokra, ezt képtelenség volna teljesen kontroll alatt tartani. A mértéket ismernem kell. Tehát a Half Dome nap megint elmarad, csak kb. 400 métert másztam összesen sajnos, megmászhatnék megint egy ujabb utat, de most már nincs értelme. Igy pont jó.

Ülök a fal lábánál a szilárd földön, ahol nem lehet leesni.és eszembe jut a Mester. 52 évesen ( 3 hónap múlva ennyi leszek) leesett  végzetesen egy rövid 6+ útból, rengeteg  extrém szólózás után. Egy róla szóló kétoldalas irás után határoztam el 22 évesen, hogy a szólómászás kihívásának engedek. Különösen megfogott az e rész, amikor arról írtak, hogy Bachar egész nap magányosan szólózik a kegyetlenül forró Joshua Tree sivatag gránittömbjein, annyit összesen, amekkora az El Capitan vagy a Half Dome fala. Fölemelem a hátizsákot: az egyetlen almám kigurul és néhány métert görög a törmeléken, mire megáll. Egy almának már ennyi merekség is sok lehet. Nekem több kell. Üresen nézem. Elgurult. Megállt. A mászás is ilyen egyszerű.

Előadás

2012.01.30-án este fél nyolckor Toldi(Tengerszem)Gyuri fog vetíteni az új klubban!!! Helyszín: Bp.IX.Ráday u. 18.-Erkel u. 15. sarok, bejárat az Erkel utcából a belső udvarban- "Docu Art". Gyertek!!!