A "Hochschwab-kaland" folytatása


Rotpunkt kísérlet hóviharban
Október végén indulunk ki Luival –Kovács Tamással – Hochschwabba, hogy új utunkat,
a Stájer Álmot megmásszuk rotpunkt egy nap alatt. Végre feltegyük az i-re a pontot.
Szinte kánikula fogad a Fölzalm felé a meredek kaptatón (800 m szint). Ám a hegyeken
már sokfelé vakít az új hó. Délutánra a Schärtenspitze isteni Shinko-élét szánjuk bemelegítésnek (200 m, 7). Isteni? Az él árnyékos oldalán kell mászni, ahol nulla fok alatt van a hőmérséklet, és végig bömböl a szél. Az izzasztó felmenet után meglepő fejlemény.
Az első nehezebb hossz után (6+) feladjuk, de még ennyi sem tűnt gyerekjátéknak!
Másnap reggel a szél elül, bár rosszat sejtetően sűrű szövésű cirruszok lepik el az eget.
A hideg ellenére (alig néhány fokkal nulla felett) beszállunk új utunkba. Lesz, ami lesz.
Az első hossz (8+) bonyolult koreográfiájú. Dermedt ujjakkal nem egy leányálom ezzel bemelegíteni- csak a harmadik próbálkozásra sikerül rotpunkt. De így is megy! Legalább jól bemelegszem, vigasztalódok, a második hossz (8) már-már laza mozgás.
Utunk kulcshelye a harmadik hossz jobbtraverze. Egy kilences fokozatú betét függőleges falon mikro fogásokkal. Az első kísérletnél reménytelennek tűnik ilyen zúzmarás időben.
Újra indulok a traverz „no hand rest” elejéről, - összecsípem néhány pillanatra a mászásban
eltöltött éveimet(33): épphogy, de átcsúszok a traverzen! Egy megerőltető piaz jön(7+),de ez már nem állíthat meg – úgy érzem magam, mint egy dugó, amely kirobbant a pezsgősüveg
túl szűk nyakán. Lui a standon sokat szenved a hidegtől, már ereszkedne. Nem irigylem: hátul mászni ilyen nehéz útban, sokkal kevesebb motivációval, a rosszabb pozíció.
Innen már szabadabb a pálya – de sajnos látjuk, hogy a Hochschwab főgerincén hatalmas szürke hófellegeket tol maga előtt a vihar feltartóztathatatlanul. A negyedik hossz könnyű
és rövid ( 15 méteren egy nittel azért!). Az ötödik hossz talán a legszebb. Az áthajló pillér úgy lóg a mélység torkában, mint valami gigantikus hajóorr. Ez is megvan szabályosan (8+), pedig már vizes hópihéket táncoltat az egyre komiszabb szél. Pillanatok alatt mérges hóviharba kerülünk 2oo méteren. Szomorú vagyok, a következő öt kötélhosszból csak kettő igazán nehéz (egy 8-as repedés, meg a 9- körüli reibungtábla), ezek aligha állíthattak volna meg. Ó hányszor kell ide visszatérni még! – a megnyitással összesen 14 napot bajlódtunk, a rossz időben elakadt kísérleteket is beleértve. De most aligha tudunk ezen lamentálni. Csurom víz a ruhánk és jéghideg az ereszkedés közben. A szél lökdös. Tűnés fiúk! – itt a közelítő Tél.