Paklenica fényben-árnyban

Elnézést kérek az olvasóktól a megengedhetetlenül hosszú kihagyás miatt, dehát ennek is megvan az oka...Az én életem eléggé átrendeződött egy év alatt, de a hegyek maradtak ott, ahova tartoznak: a sorsoly tengelyében. Végtére ez egy mászóblog, inkább hegyekkel, sziklákkal untatlak titeket. Nos, az idei első komolyabb mászótúrát a Paklenicába szervezzük március derekán. A télutó eléggé nem akar véget érni, még nem sok követ másztam az idén. Négyesben utazunk: jómagam kedvesemmel: Szabó Orsival és két fiatal titán: Ercsey-Orbán Péter és Kormos Attila. A fiúk jó barátaimmá váltak az utóbbi időben. Tehetségesek, ambiciózusak. Igazi "alpin beállítottságuak". Tetszik ez. Sokat fogunk még hallani róluk. Az időjárás ne éppe a tavaszra mutat, mikor átszeljük Dinári-hegység havas vonulatait, nem sokkal van nulla fölött a tengerparton se, éjféltájban! A rögtönzött bivakolás jócskán felül de inkább alulmúlja előzetes várakozásainkat Orsival, kettesben a Suzuliban nyomorogva. Még hálózsákot se hoztunk, csak takarót. Szokja a kisasszony, mi vár rá! No, Péterék se aludnak valami fényesen. Becsületükre legyen mondva, azért reggel a fiatal titánok komor, "nagy falas" arcával elindulnak a kopogó hidegben a parkolóból az Anica Kuk hirös Klin útjára! Mi urasan szedelődzködünk a szörnyű éjszaka után és fölgyaloglunk a völgyön. A szurdok csendes. A tavasz illata érezhető már mindenen. Finom óhaj, gyönge kivánság még ez. Apró zöld levelek itt-ott. De messze még az igazi meleg. De a verőfény már a Meditteráneum igazi szineit gyujtja fel néha a tájon. Nagy hegyek. Kövek. Csend. Patak. Csobogás... Orsival lassan haladunk. Szép szeme mindennek örül - ami nekem már fel se tűnik, elhalványítja a rutin... Délután a meleg völgyben bekukucskál a nap. Hatásosan. Gyorsan meleg lesz, félmeztetenitő forróság. Persze rengetegen másznak a rövid sportmászó utakon, főleg hazánk fiai- március 15. okán. Mi csürés-csavarás: ekkora tömeg engem már zavar. Könnyű utakban mozgunk. Orsi ötösökben, én a hetedik fokozatban (6a-c). Megszólózok néhány könnyű hatos utat is. Jól megy (ez persze!). A teljesítmény kényszere nélkül. " Egy fiatalos, vénboulder, mászik, játszik, örül." Este a fiúk megjönnek.Már sötét van, órák óta aggódunk. Lassan haladtak, szinte szétfagytak a szeles, árnyékos falon. Hozzáteszem az egyetlen parti volt, aki ilyen komoly úton ebben a hidegben felmásztak a nagy falon. Megkeressük a tengerparti panziónkat. Este főzőcskézünk, borozgatunk, mászófilmet laptopon, pihe-puha párna.... Másnap meglepően borús táj fogad. Néhány sportmászó úttal melegítünk. Orsi szépen feljön egy 5b úton, élmény neki mivel max. a 10 sziklás útja ez. Délután Péterrel beszállunk a Debeli Kuk 200 méteres falába a Jonny úton(7a+). Nagyon szép kövön indul, de ez később se lesz csunyább! Két kötélhosszat haladunk benne, mikor a slendriánul lemásolt blokkvázlatnak köszönhetően belekavarunk a mellette lévő útba. Ez is nagyon szép, végülis. Hetes kötél hosszak vezetnek föl. Kedvtelve táncikálok fölfelé, - a tavaszi formám ellenére ez tényleg csak élvezet, bár ennek azért illik így mennie... Este finom borral öblögetjük le a sült hal ízét egy vendéglőben. Viva Dalmácia! Másnap már tányleg lóg az eső lába. A fiúk a Debeli Kukra akarnak fölszaladni, (ez eső gyorsan lemossa majd őket). Mi a tengerparton fürdetjük arcunkat a langyos szélben, majd földerítjük a Mala Paklenicát; amelyet mindannyiszor kihagytam x-szeri paklenicai mászásaim során. Mekkora kontraszt! Egyetlen lélek sincs a völgyben. Lecsap ránk egy átfutó zápor. A Mala nem is oly kicsi! Sőt, mivel szűkebb, vadabbnak is tűnik a világhírű testvérénél. Elhagyatott, nagyon vadregényes. Még a turistaösvény is nehezen járható itt-ott. Mászni itt tilos, de ahogy étérzem a természet háborítatlanságát, most kivételesen megértem a természetvédők elvakultságát. Egy ijesztően magas (8 m) áthajló kavicson felkapaszkodok, a mai nap egyetlen, de elég tartalmas (9- lehet, alig ment) vállalkozásához. De pont így a jó! Fényben-borúban, ez a három nap Paklenicán!