Itt-ott

Az utolsó bejegyzés óta negyvenvalahány nap telt el, nagyrészt mászással, oktatással, edzéssel

a hegyekben-sziklákon. Visszagondolva azt se tudom, mit csináltam e kusza időben, pont mit?- nagyszerű napok voltak Raxon, a Tauern csúcsain, a Dachsteinben, Rókahegy kis kőkatlanában,

itt-ott. Történtek, megtörténtek a dolgok, magával ragadott a serény, titokban kiméletlen idő.

Ez a hegyekben nem lineálisan szalad, persze fölfelé-lefelé inkább, igy viszi magával a "hegyi

embert", ahogy kénye-kedve tartja, "domborzatosan".

Elöször is volt benne 12 nap, 12 nap mászással, edzéssel, Glockner túravezetéssel, boulderezéssel

zsufoltan, minden nap valami. Bár csak egy két nehezebb dolgot csináltam- egy 20 m-es 8-

szóló, a "Föhnsturm" Raxon, a 170 m-es Blutarsch megmászása Ercsey Orbán Petivel, szintén ott.

A Blutarsch azért megér egy-két szót. A Thomas Behm féle út öt 8, 8+ kötélhosszal ijeszgetett,

de valójában még ennél is keményebbnek tűnt jó félfokkal, nehezebbnek, mint az amugy se "könnyű andalgásnak" számitó raxi hosszú 9- utak. Első napon, jó fáradtan másztuk, az kétségtelen, de jó messze jártunk az rotpunkt megmászástól, mitagadás. Igaz, ez még nálunk

jobbaknak se ment még, mivel a kalauz szerint RP megmászása még 2005 óta nincsen(!).

Gyönyörű út az biztos a Klobenwand hátuljában, az első kötélhossza azonnal lemerevití az

polgárt, ez a Behm-fajta 8+, sok hazai 9- nál nehezebb, de van ennél rosszabb rész is feljebb.

Az egyik legnagyobb élmény egy háromnapos Dachstein hegyivezetés volt "szimpla"

klettersteigeken. Igazi véltozékony hegyi időjárás, e nyár bugyant időjárása, "időbukfencezés"

inkább. Zuhogó eső egy 300 m-es D-es vasalt úton. Háromszoros bravó, három sportos "amatőr

mászómnak"! Aztán egy kis mászókerti játék, az alkonyat szétrobbanó vörösei a hires

dachsteini kapuban (Tor). Másnap ibolyakék ég, ahol egyedül, jórészt a sziklán mászva, itt-ott

biztosítás nélkül felrohantam a 150 m-es függőleges, áthajló Sky Walk steigen, az Alpok egyik

legnehezebbjén e műfajban. A vérvörös alkony kapujáról itt egy digi kép, aligha tudom ezt letörölni ezt az emlékezet belső faláról!

A sok mászkálósdi eredménye aztán egy konok, de igazából önfeledt felfelé mutató Akarat

lett bennem, "Excelsior", fölfelé! , bármit megfogok, lépek, - még egyet följebb! - egészen ahol

véget ér valami, minden,- véget ér? - hiszen határtalan!

Nem csoda, hogy a felejthetetlen, egy "extrém" mászónak - én volnék, na! - egy klettersteig túra(!)

után itthon jól ment a mozgás a sziklán. Rókahegyen a Sáraranyt egész biztosan megmásztam

most felsővel, - bár közel volt az abszolút határomhoz, a következő már talán egy alsós próbálkozás is lehetne. Vad kő, nagy esések (6-7 m) benne, 8a környéki fokozat, mi kell még

nekem az eksztázishoz.

Aztán néhány napra rá Luival és Zozóval másztunk 3 uj utat Várgesztesen a 7-8+ fokozatban

(Őszváró, Holdfény Expressz és még egyelőre anonim). A nap végén rápróbáltam a Tojásfal

végén régi projektemre, ez itt a "mászhatatlan fal". Csak 6 méter , kissé áthajló, centiméteresnél

kisebb peremekkel, meg olyan lépésekkel, amit érdemes lesz magnéziával megjelölnöd!

Némi behuzás egy helyen, és szinte ment! Tavaly meg csupa lehetetlen. Még ez is?!

Lui zseniális neve lesz talán a végleges: "Molyoló Zanolla". Igen, a "Mágusnak"ez könyebb tánc

lenne, biztosan. Némi ujjerő erősítés még köll ide, pajtás tenéked, azért...a 10- hoz!

Igy telt a negyvenvalahány nap, a határtalan hegyekkel, nekem is , itt-ott, határtalanul....