Loading...

2012. március 26., hétfő

Majdnem Half Dome nap

Március 25 van. Tiszta. szúrósan kék égbolt feszül a Höllenthal szük, vadregényes völgye fölé. Évek óta ez szinte a második otthonom, különösképp a Weichtalhaus vendégmarasztaló menedékháza, amelynek öreg zsindejeit Manfréd nemrég nyitotta rá az uj tavaszra. Ilyenkor reggeleken a mély völgy még karcosan hűvös, de hó már csak a magas hegyoldalakon csillog. A leolvadt, vizesen süppedő oldalakon, a fenyők sötétzöld árnyékában a hegyi rózsák vidáman csillingelnek a napvilágra.

Szóval ilyen lelkesitő ez a koratavasz (és minden koratavasz) itt a hegyekben, lelkesen bámulom (vajon meddig bámulhatom még, ez a kérdés is felvetődik, mintegy önkéntelenül, ilyentájban, ilyenkorban, mintegy természetesen !).

Harmadnapja vagyunk itt, a himalájás csapat, ez napképűnek tűnhet, de tényleg az. Tervezett nyári Hidden Peak expediciónk felkészitő tréningje és megbeszélése ez. Jó hangulatú, reményteljes három nap, négy nagyszerű fickóval: Suhajda Szilárddal, Kis Janival, Tóth Csabival és magamat is ide kell hogy számitsam...

Az első nap későn érkeztünk és az alkonyatig tartó órákát a ház fölötti kis sziklákon töltöttük. Ez legalább olyan jó mulatság volt, mint az éjszakába nyúló megbeszélés, ahol a sörös korsók fölött néha feltornyosodott virtuálisan egy nyolcezres hegy. A második nap elég fickósra sikeredett. Eredetileg egy közel kétezres csúcsra akartunk felmászni egy sziklagerincen, de a hegyek mászás közben sokszor felmagasodnak, a tervek pedig kisebbre cserélődnek. A sziklagerinchez vezető meredek ösvényt egyszerűen nem találtuk meg a meredek hóban és direktre vettük az irányt a Gamnseg sziklapiramisa felé. A terep egyre meredekebbé változott. A fenyvesben egyre valódibb hegymászás kerekedett a laza, veszélyes hóban. Zergéknek való terep volt ez. Csabinak és Janinak volt annyi esze, hogy hozzon hágóvasat, de csákány senkinél se volt, csak sibot. Egyre meredekebb sziklás gerincbe ütköztünk bele, olyan meredek terepen, hogy visszafordulni maximum csak ereszkedéssel lehetett volna fenyőről-fenyőre. Épeszű hegymászó itt elöttünk aligha járhatott,  ez nem kérdés. Kettes fokozatú csúszós, jeges felszökéseken tévelyegtük, száz méteres szakadékok fölött kötél nélkül. Közben a felhők vattásra sürüsödtek és havaseső kerekedett, itt-ott távoli mennydörgés és egy hatalmas tavaszi nedveshó lavina hangja. Raxon! 2000 métert alig elérő csúcsok között. Három óra váratlanul komoly hegymászással egy pengééles szoklagerincre kerültünk végre kb 1600 méteren. Néhány óra maradt még a sötétedésig. Himalájás fiúk, mára ennyi tehát! A gerinc másik oldala szerencsére járhatóbb volt. kevésbé meredek. A fenyők közti mély hóban néha szügyig gázoltunk, de két és fél óra alatt igy is visszaértünk a 700 méteren fekvő Hinternasswald még téli álmot alvó házai közé.

A sziklafalhoz való nyári egyszerű felmenet így lett télen eltévedés, kihívás, ismeretlen terep, élmény egyszerre: a mászás nagy kalandja- nyugtáztuk este a Weichtalhaus sokat látott faasztalánál. Példának okáért rajtunk kivül ott volt egy prágai pár .Csinos harmincas lány és jó ötvenes férfi, aki nagyon szerényen viselkedett, később kiderült hogy jó pár nyolcezresen járt már, páldául az Everesten és az Annarpurnán....

A fiúknak nagyon megtethetszett a hegyi szívás, mert harmadnap megint jó nagy túrát választottak. Én inkább itt maradok, hamiskodtam. - Fáj a bal térdem. Ez igaz is volt, mivel tényleg eléggé fájt a mély hótól. ( Ráadásul az előző héten megjártam hegyivezetőként két nagyon szivós barátommal 26 óra alatt a 1800 méteren lévő parkolótól indulva a Glocknert. A csúcson hihetetlen szép kilátás fogadott, az Alpok hegytengere!)

Tehát most itt ülök a ház elötti teraszon és a simogató napfényben tűnődök Manfréd liternyi kévéjától felajzva, hogy mi is legyen a mai nappal. No, mi is? Mondjuk, a régóta halogatott tervem a mai napra?
Fiatalkorom idolja után szabadon, nagyon szabadon!!! : egy Half Dome hosszuságú szólómászás egy napra?
John Bachar, persze!

A szólómászás olyan dolog, ami nagyon furcsa halogatni, hiszen az ember azonnal felteszi a kérdést magának: mi a fenének csinálod az egészet, ha ennyire félsz?! Jó alaposan bemelegítek és lassan felballagok a ház fölötti kis Zwiegenreich (Törpebirodalom) sziklájához. 10-15 méter magas sziklatömb ez, amelynek néhány utját a tanfolyamok miatt nagyon ismerem. Itt tehát megmászok néhány utat kötél nélkül és közben majd kialakul az érzés, hogy mit vállalhatok be. Felmászok egy 6 minuszon majd visszamászok a földig. Ez biztatóan megy. A Petzi Bar direkt variánsa  9-es nehézségű. Három nittes út, de csak az első fele igazán nehéz. Nehezen is megy. Itt az eredeti utvonalom mászok vissza a földig (7+). Van itt egy 12 méter magas 6+ áthajló repedés, ez olyan zsiros, hogy még sohase volt kedvem megszólózni. Megvan ez is. Nem vagyok ugyan igazán jó erőben, télen eléggé rendesen felszedtem kilókat, de idegileg jó megy a dolog. Ürességet érzek magamban és koncentrálok az elöttem álló feladatra, ami mindíg csak egy mozdulat.

Összerakom a hátizsákomat és az üres, csendes és gyönyörű völgyben félóra alatt felsétálok a Vorderel Stadelwand falához. Ez egy 150-170 méter magas fal, szilárd kőzetével ideális a szólómászásra, azért is, mert a falon nőtt fenyők eléggé megtörik  (optikailag persze) egy ekkora fal ijesztő mélységét. Két olyan utat választok, amelyet még sohase másztam. A nehezebbel kezdek. Igazán persze a Kasnock sem annyira nehéz, a közepén van ugyan egy 6-os felszökés, de nagyrésze csak 3-4 nehézségű. Mászás közben szembesülök vele, hogy a legkönnyebb részek a legrázósabbak. A felszökések után a tél múltával rengeteg a törmelék. A párkényok tele vannak falevelekkel, finom törmelékkel. Rendkivül óvatosan kell mozogni rajtuk, néha söpörgetem  kell a terepet. Néhány rész igazi idegmunka. Például a kulcshely utáni áthajló fal, ahol egy rózsabokorba küzdök és egyszerűen nem látom a lábamat. A fal legfelső részén nagyon szép a kő, jó oldott hármas-negyes sziklán élvezettel tekingetek le a mélybe. Nincs rajtam más csak mászócipő és egy magnéziászacskó.  Mitagadás, tényleg jól érzem magamat,- tudom hogy mit érnek ezek a pillanatok. A szoros mászócipőben ügyetlenül sétálok vissza a meredek törmeléken a fal aljához. Egy  nagyon kezdő párossal találkoztam a második hosszban. Valamiért lefelé ereszkedtek az útból. Most értek éppen le. Egyetlen kötélhosszat ereszkedtek,  én pedig ismét a fal alján vagyok: az egész akció föl-le maximum egy óra lehetett. 35 év után már az ember nem azzal legyezgeti magát, hogy tényleg profi, hanem, hogy a hegyekben él.

A Vorderel Stadelwandplatte (5 nehézségű) a következő út. Ezen az a terv, hogy visszamászok. ( Igy majdnem meglenne a Half Dome nap: a hires félbemetszett dóm fala 660 m magas.) Az első kötélhosszát tanfolyamokon nagyon sokszor másztam már. Nagy csillaggal ajánlja a Behm féle kalauz, ennek ellenére ledöbbenek, hogy milyen gyönyörű út. A ferde részeken ugyan itt is sok a törmelék, figyelni kell, de a vizmosta, reibungos felszökések nagyon impresszívek. Felszabadultan mászok végig, pedig néhány "ötminuszos" betét nem is annyira egyszerű. Igazi alpesi ötösök, lépegetni kell rajtuk. A felső kiszállás után elhatározom, hogy mégse mászok vissza ezen a reibungos horpadáson. A törmelékes párkányokról visszamászni a sima reibungokra, ezt képtelenség volna teljesen kontroll alatt tartani. A mértéket ismernem kell. Tehát a Half Dome nap megint elmarad, csak kb. 400 métert másztam összesen sajnos, megmászhatnék megint egy ujabb utat, de most már nincs értelme. Igy pont jó.

Ülök a fal lábánál a szilárd földön, ahol nem lehet leesni.és eszembe jut a Mester. 52 évesen ( 3 hónap múlva ennyi leszek) leesett  végzetesen egy rövid 6+ útból, rengeteg  extrém szólózás után. Egy róla szóló kétoldalas irás után határoztam el 22 évesen, hogy a szólómászás kihívásának engedek. Különösen megfogott az e rész, amikor arról írtak, hogy Bachar egész nap magányosan szólózik a kegyetlenül forró Joshua Tree sivatag gránittömbjein, annyit összesen, amekkora az El Capitan vagy a Half Dome fala. Fölemelem a hátizsákot: az egyetlen almám kigurul és néhány métert görög a törmeléken, mire megáll. Egy almának már ennyi merekség is sok lehet. Nekem több kell. Üresen nézem. Elgurult. Megállt. A mászás is ilyen egyszerű.