Szamszara

No megint kimaradt jó sok idő, tengernyi történet, na ne túlozzak: tavacskányi. Csak azon kaptam magamat, hogy új helyen hajózok, ki tudja melyiken immár, a széljárás is erősen próbára tesz, néha
egész vihar van már, tényleg örült szelek fújnak, baromi patagóniai vihar, dühöng kivűl-belűl . Ha az irodalmiasság ( ez még nem irodalom!) virágnyelvét lehántom most itt, akkor tehát: kedvesemmel, Orsival volt egy hónap mosolyszünet, mikor csupasz, ötvenes tájamon szertenéztem: magamban mire számíthatok, Tőle mire vagy esetleg mástól...Mindhiába, erdőnyi kies lomb zúgással hívogatott a gyönyörű,
elhagyott part. Aztán visszatértünk ismét, egymás lombjaiba fonódva, a halott ágakat hátrahagyva.

Egy hónap elég volt arra, hogy átgondoljam, ilyen fiatal lánnyal kettesben át kell rendeznem a prioritásaimat,
rajta kívül van még a munka, két fiam - így a mászást hátrébb kell szorítanom, énem mohó és önző részét, amely azonnal tiltakozott. Megfordítom hát a homokórát, igaz már jóval a félidőn túl,- most legyen a mászás a mely az életem más részeit táplálja erővel, óriási tartalékot halmoztam fel itt, ahogy a fékevesztett hörcsögök télire....

Nem csigázom tovább a kíváncsiságot, egyből lelövöm a poént: a mászás meglepően jól ment (sőt!) ezek után is, bár jóval kevesebbet foglalkoztam lelkileg ezzel, edzettem- másztam annyit amennyit eddig is szoktam, nem túlzottan sokat:heti 5-10 órát, néhány alkalommal.

Azon kaptam magam, hogy a hideg december elejére olyan formába kerültem,mint az utóbbi években csak egy- kétszer. December elején egy könyörületesebb napon a Tündér-sziklán másztam. A szokványos 7-8-as kunsztjaim most tényleg bemelegítésnek tűntek, laza folyás volt a sziklán fel, le, jobbra vagy balra.

No akkor, elő a farbával! Rá próbáltam titkos két éves projektemre, amelyet mindig halogatok, várva a kellő formát. 4 méternyi, atom sűrűségű traverz, 2-3 négyzet centiméternyi felületen kell összeforrnod a kővel, 5000 atmoszférás tapintás! Két részletben, de megvolt. Eddigi legjobb
kísérlet. Tehát az út tovább: mínusz 2 kiló vagy heti plusz egy edzés szigorúan peremekre.

Az igazi motiváló élmény december 11-ének jéghideg napján jött. Előzőleg kb. egy héttel Luival, aki az bakonyi új utak mászásában állandó társam kiugrottunk Várgesztesre. Jéghideg nap volt ez is, bár kevésbé, mint később, december 11-én. Valami csacskaság folytán csak egy beülő volt nálunk, két rutinos útépítő ugyebár!, - a fáról biztosító Lui nem tudott nagyon behúzni, mikor rápróbáltam a majd' lehetetlenre, a Tojásfal legsimább falára, a torony mögötti kis zugban.

6 méternyi tükörsimaság ez, legalább egyértelmű, hogy mit is kéne lépned és fognod! Az ügy élvezetesebb részén már túl voltunk: Lui megint egy jó nevet talált: Molyoló Manolo.
A Malvasia ugyan jó másfél fokkal nehezebb mint ez, persze hosszabb is - néhány éve felső biztosítással, több részletben, egy fehér folt kivételével kipróbáltam, de nekem - Solymári
Dani gyakori szófordulatával élve: lássuk be! - ennyi jutott, ez is túl sima ügy.

Na tehát másodikra felsővel meg lett az út, ezen én csodálkoztam el a legjobban.
Dec.11-én már némi önbizalommal vágtam neki az útnak, ami kissé alaptalan volt, hiszen egy 7+/8- út on sight megmászására épült előzetesen.

Luival és Ercsey Orbán Petivel voltunk hármasban. Peti először volt itt, nagyon tetszett neki a hely, nagyon jól mozgott ( tőle elvárhatóan) a 7-es fokozatban az ismeretlenség és a kutya hideg dacára. Lui a szokásos fenntartásai ellenére egészen jól összebarátkozott a fiatal "titánnal".
Igaz, előzetesen adtam egy kettős használati utasítást: " Kicsit vedd vissza az arcod, az öregek erre nagyon érzékenyek", meg:"Peti ugyanolyan hülye, mint mi voltunk anno."

Tehát a mászás: már elsőre is majdnem sikerült áttörnöm a falon, igaz annyira koncentráltam, amennyire csak tudok. Hat méter, hat kőkemény mozdulat meg néhány lágyabb a harmadik nittig, amely a fal tetején lévő füvek alatt csillog. Nulla fok körül lehetett csak. Három után már a fény is lassan fogyott a világból, amely most egy-egy mozdulatra és tizedmásodpercnyi foszlányokra-szűkült nekem.Ezen a végtelenül szűk, szakadozott folyosón kellett átjutnom most valahogy: fél ujjpercnyi fogások, semmi lépések segítségével. kb. 30 szekundum. És a végső nittbe akasztottam!

Erősen sötétedett már mikor a számomra még ismeretlen "Raján" még felmásztam, ha már így megy. Ez egy régi Kornél.-féle 9-, de olyan is... Rettentően szép út, néhányszor azért leestem benne, mikor végre egyhuzamban sikerült megmásznom, igaz már ekkor alig láttam valamit az egyébként sem túl feltűnő lépésekből.

Nos tehát "Manolót" Várgesztesre költöztettük, kicsi zugba az igaz, de Dvigrad simaságúra.

Következő előadás

2012 január 30-án Toldi Gyuri barátunk fog vetíteni a klubban. Mindenki jöjjön aki olvassa!!!

Szilveszteri Buli !!!

Gaba jön!!!

Hamarosan új bejegyzés Vén Paleolit Bouldertől.

Hegyisport a facebook-on!

Immár a facebook-on is elérhetőek vagyunk: www. facebook.com/hegyisport

Október végi túránk

Sárarany, 9

Már megint késve írok egy számomra fontos dologról, de hát reflexív alkat vagyok, meg kell várni míg a nyil a célról visszapattan és ujból itt hever a lábam elött... szóval, Orsi multkor megszidott,

hogy a fene se érti a bejegyzéseimet, leginkább magamnak írok, ha egyáltalán én értem magamat, - no igaza volt.

A lényeg: néhány napja megmásztam Rókán a Sárarany utat alsóval. Egyik legvadabb mászásom ez, -nehéz, technikás, az alsó felében jó nagyokat lehet esni, van benne egy 5 méter murvabánya, igaz ez nem annyira nehéz (7+), gyönyörű részletek sok helyen, szóval jóóóó....

Egy tanfolyamos oktatás végén. "levezetésül" csikartam ki magamból a megmászását. Különösen nem is voltam jó formában, de belül éreztem, hogy most kell (KELL!) megpróbálni. Két mászás

a Bachar direkten (9-), ami egyben egy bemelegitő ráhangolódás , bár nem volt annyira biztató a folytatásra.

Egy rutinos mászót: Zsanettet kértem meg hogy biztosítson, köszönöm itt is a türelmét! Bár tényleg nem voltam fizikálisan 100 %-os, mentálisan viszont éreztem, hogy "menni kell!"

Az első kisérlet elakadt az első akasztásnál, átgondolt helyre fúrtam ugyan az első nittet, de más felsőbiztosítással kinézni egy nitt helyét és más élesben akasztani azt... Maradjunk annyiban, hogy egy 180 cm-es nyurgának jó helyre fúrtam a nittet, magamnak kevésbé. Ugyhogy az első akasztás után visszamásztam pihenni. Biztató kezdés!- ezek után nem meglepő, hogy az alsó rész kulcshelyén ismét - immár jogosan - elakadtam, és harmadszor kellett indulnom ujra.

Az út alsó része a élekkel, sarkokkal egészen gránitos hatású, ez a rész olyan jó 9-es nehézségű, mivel csupán két nitt van benne ( a tömör 8 méterén), kissé "pszichés", de közel se annyira, mint pl. a szász homokköves utak.

A 3 próbálkozásra kissé nehezen, de túljutottam az alsó részen. Itt közös mászás jön a Dolomitok úttal 5 méteren át, ami valóságos felüdülés (7-). Aztán jön a tojástánc a törékeny falon 5 méteren

át, igazi adranalin szökőár a végre sziklaszilárd kulcshely elött, ami egy nagyszerű boulder egy alsós fogással, két hajmeresztő reibungos kapaszkodó után és végre két kis perem a standig.

No, a harmadikra simán leestem már a kulcshely aljából. Jött a negyedik, a magyar igazság utáni- és kissé meglepődve a standot akasztottam közel 30 m mászás után! Szinte 99 % -on másztam az

formánban, hát nemhiába a mászás a lélek dolga, mint minden más!

Nem a legszebb út ez Magyarhonban, nem is a legnehezebb, de mindent összevetve fickós darab, az biztos. Igazi Sárarany, hozzám illő, a 9-est megszavaznám neki, de nem a fizikai nehézségei miatt... Jó letudni, 51 évesen, felesleges szerénykednem...

Most megfogadtam Orsi tanácsát, direktben írok, de nem ez a stílusom...

Itt-ott

Az utolsó bejegyzés óta negyvenvalahány nap telt el, nagyrészt mászással, oktatással, edzéssel

a hegyekben-sziklákon. Visszagondolva azt se tudom, mit csináltam e kusza időben, pont mit?- nagyszerű napok voltak Raxon, a Tauern csúcsain, a Dachsteinben, Rókahegy kis kőkatlanában,

itt-ott. Történtek, megtörténtek a dolgok, magával ragadott a serény, titokban kiméletlen idő.

Ez a hegyekben nem lineálisan szalad, persze fölfelé-lefelé inkább, igy viszi magával a "hegyi

embert", ahogy kénye-kedve tartja, "domborzatosan".

Elöször is volt benne 12 nap, 12 nap mászással, edzéssel, Glockner túravezetéssel, boulderezéssel

zsufoltan, minden nap valami. Bár csak egy két nehezebb dolgot csináltam- egy 20 m-es 8-

szóló, a "Föhnsturm" Raxon, a 170 m-es Blutarsch megmászása Ercsey Orbán Petivel, szintén ott.

A Blutarsch azért megér egy-két szót. A Thomas Behm féle út öt 8, 8+ kötélhosszal ijeszgetett,

de valójában még ennél is keményebbnek tűnt jó félfokkal, nehezebbnek, mint az amugy se "könnyű andalgásnak" számitó raxi hosszú 9- utak. Első napon, jó fáradtan másztuk, az kétségtelen, de jó messze jártunk az rotpunkt megmászástól, mitagadás. Igaz, ez még nálunk

jobbaknak se ment még, mivel a kalauz szerint RP megmászása még 2005 óta nincsen(!).

Gyönyörű út az biztos a Klobenwand hátuljában, az első kötélhossza azonnal lemerevití az

polgárt, ez a Behm-fajta 8+, sok hazai 9- nál nehezebb, de van ennél rosszabb rész is feljebb.

Az egyik legnagyobb élmény egy háromnapos Dachstein hegyivezetés volt "szimpla"

klettersteigeken. Igazi véltozékony hegyi időjárás, e nyár bugyant időjárása, "időbukfencezés"

inkább. Zuhogó eső egy 300 m-es D-es vasalt úton. Háromszoros bravó, három sportos "amatőr

mászómnak"! Aztán egy kis mászókerti játék, az alkonyat szétrobbanó vörösei a hires

dachsteini kapuban (Tor). Másnap ibolyakék ég, ahol egyedül, jórészt a sziklán mászva, itt-ott

biztosítás nélkül felrohantam a 150 m-es függőleges, áthajló Sky Walk steigen, az Alpok egyik

legnehezebbjén e műfajban. A vérvörös alkony kapujáról itt egy digi kép, aligha tudom ezt letörölni ezt az emlékezet belső faláról!

A sok mászkálósdi eredménye aztán egy konok, de igazából önfeledt felfelé mutató Akarat

lett bennem, "Excelsior", fölfelé! , bármit megfogok, lépek, - még egyet följebb! - egészen ahol

véget ér valami, minden,- véget ér? - hiszen határtalan!

Nem csoda, hogy a felejthetetlen, egy "extrém" mászónak - én volnék, na! - egy klettersteig túra(!)

után itthon jól ment a mozgás a sziklán. Rókahegyen a Sáraranyt egész biztosan megmásztam

most felsővel, - bár közel volt az abszolút határomhoz, a következő már talán egy alsós próbálkozás is lehetne. Vad kő, nagy esések (6-7 m) benne, 8a környéki fokozat, mi kell még

nekem az eksztázishoz.

Aztán néhány napra rá Luival és Zozóval másztunk 3 uj utat Várgesztesen a 7-8+ fokozatban

(Őszváró, Holdfény Expressz és még egyelőre anonim). A nap végén rápróbáltam a Tojásfal

végén régi projektemre, ez itt a "mászhatatlan fal". Csak 6 méter , kissé áthajló, centiméteresnél

kisebb peremekkel, meg olyan lépésekkel, amit érdemes lesz magnéziával megjelölnöd!

Némi behuzás egy helyen, és szinte ment! Tavaly meg csupa lehetetlen. Még ez is?!

Lui zseniális neve lesz talán a végleges: "Molyoló Zanolla". Igen, a "Mágusnak"ez könyebb tánc

lenne, biztosan. Némi ujjerő erősítés még köll ide, pajtás tenéked, azért...a 10- hoz!

Igy telt a negyvenvalahány nap, a határtalan hegyekkel, nekem is , itt-ott, határtalanul....

Johannishüttétől vissza Rókahegyig

Néha összefutok régi mászótársaimmal v.hol pesten, -"Mi az öregem, te még élsz ?, hallom még mászol, hogy a fenébe vagy még ilyen lelkes?"- kérdezgetik és szomorúan jegyzik meg, hogy régi
diáik ott porosodnak az ágy lábánál....

No tényleg, hogy a fenébe lelkes az ember még? Fiatalon tényleg könnyebb, áramlik befelé az ismeretlen világ ezerrel, öregen viszont egyre inkább becsukunk ajtót-ablakot, kérdés persze, hogy forditva, belülről (!) áramlik e valami kifele, valami lényeges...A mászás persze fiatalon tart, kinyitom, ahogy tudom magam az uj élményeknek, unom az üresjáratokat persze, de szerencsére mindig érnek frissek. "Never stop exploring"- a North Face reklám közhely OK.

Juniusban egy Ikalandos turát vezettem a Hohe Tauern-ben a Grosse Venedigerre (3700 m).
Tulajdonképpen két csapat volt, Az elsőt még sikerült feljuttatnom a csúcsra a ködben, de a
második társaságnák már zuhogott az eső közel 3000 méteren! Ilyen az idei nyár. Szeszélyes, bár a hegyekben inkább veszélyes. Bár a második csúcstámadás lemaradt, a résztvevők azért nagyrészt elégedettek voltak, mert kirándultak egy óriásit egy közel 3000-es hágóban, meg kicsit mászkáltak a Johannishütte melletti boulder sziklákon.

Mászkáltam én is, 3 órát, majd másnap ismét 2-őt. 5 óra, nem valami sok, de mégis milyen!
A 2 nap túravezetéstől a lábaim kicsit ki voltak - a 48 óra alatt igy is 4, 5 km szintet (le-föl),-
igy nem akartam csucsteljesitményre törni, magnéziás zacskót se hoztam magammal, az pedig
a gneiszen azért nem árt.

A ház 2100 m-en van, mellette 500 méterre a "bouldergebiet" az óriási völgy mélyén.
Patakokkal, erekkel átszőtt, néha szinte mocsaras tájban csücsülnek a 3-10 m (!) magas
"boulderek". Virágos szönyeg, mit mondjak még? Paradise...

Az első nap egészen jól ment, megnézia nélkül még szabadabbnak éreztem magam. Egy ember, aki csak úgy fel -alá mászkál a sziklákon, egy amatör, igazán... Itthon a neten utánna néztem,
néhány fb 6a-6c bouldert elsőre megmásztam (ugy a 8 fokozatban), zia nélkül persze kissé
nehezebbnek tűntek... Egy sor más "kunszton" (régi szakzsargon a 80-asas évekből) mászkáltam még föl, talán egy-kettőn még nem járt más, na jól éreztem magamat!

Hegyek, sziklák, szél, virágok, patakok. Szél himbálta párták.

A végén...
A nap végén egy 8 méteres megmászatlan boulder tetejéről aztán térdig belecuppantam a lágy tözeglápba. "Never stop exploring!"

Egyik tanfolyamosom fel vett néhány mászást, aztán én is folytattam a kamerázást a vizeket, hegyeket fürkészve. Itthon Podoski Gyuri barátom összevágott belőle kedvenc zenémmel
- Asturias- egy kis home videót. Most nem kedvenc öreguram penget - Segovia -, hanem a fiatal
talján szépség - Filomena Moretti - ne ez való inkább alá, nem vagyok én még ennyire lecsupált
öreg, ugye?

Szóval a Youtubon rákereshetsz erre- Gaba Hohe Tauer Boulder - kulcsszavakkal, elnézést
a fájl mellékelésével most nincs kedvem bibelődni, érdekesebb hogy egy n betű kimaradt -Tauern helyesen! Szóval az egy home videó, egy majdnem amatőr mászóval, profi zenével, profi
tájon, és a nevében egy kimaradt n-el! Igy nézendő!

Itthon - mivel a nagy nyargalászásban 71 kilóra lefogytam- azonnal kimentem Rókahegyre
Ercsey Orbán Petivel, na hogy ityeg a fityeg? A Bachar-nak (9-) azonnal talátam egy szép, direkt változatát. Kicsit be van szorulva két út közé a változat, de olyan szép mozdulatok vannak
a végén - "nagy halál egy reinbungon"- hogy ugyis mégéri, hogy közelsége kissé elrontja a Bachar előkelő magányát. Két tope rope mászás után már kapott is három nittet, és sikerült
viszonylag stabilan megmászni. A nehézsége 9-/9 lehet. Ez a bányában már a nyolcadik 9-es nehézségű uj utam, amelyet ez elmult 18 hónapban megmásztam, és szinte mind izgalmas, jó darab és a hiedelmekkel elentétben egész jó - szilárd! - kövű.

Peti nagyon szépen mászik, hetes, nyolcas mozdulatokban könnyedén, beosztóan. Igy kell ezt csinálni!- még a sportmászásban is magasra fog jutni, pedig csak félig-meddig van benne....igazi "alpinizmo".

Aztán egy próba a Sáraranyon felsővel, egy lehelletfinom behúzással a tetején szinte egyvégtében! Jó le kell tisztitani ezt az utat és meglepően szép lesz. 30 méter mászás, alpesi
falakat jellemző vadság dióhéjban. Érzem a erősődö sziréneket már....

Még egy kg-ot kellene leadnom vagy kicsit többet próbálgatni egynél! Hogy mennyi lesz,
most biztosan, később valószinűen: valamilyen iksz!

Pázmánd, normál travi VIII-

Orsi Pázmándon

Mászások össze-vissza

Az elmult 3 hét alatt egy csomó hazai mászóhelyen másztam, érdekes volt összehasonlítani
a helyeket egymással. Csodálkozva- ezredszer-döbbentem rá, hogy a morzsányi pannon sziklák is megmutatják: a mászásnak ezer arca van!

Rókahegy: kalandos, vad kőbánya, kissé törékeny, de roppant technikás utak. Kecskehegy: elkopott melódiák, de örök hangzatok. Vaskapu: sárkányhát, szintén régi emlék, melyet biztosan vesznek vissza a füvek, bokrok. Pázmánd: az egyik legférfiasabb hazai mászóhely:
zömök, erős tömbök, bonthatatlan lélekkel. Mogyorósbánya: no erről bővebben, mindjárt.
Csesznek: ez egy klasszikusan harmonikus hely, ezt a falat szeretném a kertem végibe- no, kis
telhetetlen....

Nem írok mindről persze, nincs ennyi időtök. És a szóból font valóság is kimeríthetetlen és nem is ugyanaz ! mint az igazi. Az igazi? Mi is? A valóság? Csak lélek van! A lélek a tizezezerbőrű tűz gyermeke. Ha jól idézem Hamvast?.

Rókahegy. Vagy öt napja voltam ott Bochnert Alberttel és - véletlenül összefutottunk Ercsey Orbán Petivel. Mindketten nagyon jó barátaim és kissé a tanítványaim is , mivel már most is jó mászók (egyre inkább!), ez nagyon jó érzés, mitagadás... Roppant forráság volt délután Rókán,
lankasztó szaharai szélcsend. Ennek ellenére mindketten szépen felmásztak felsővel tavalyi uj utamon a Bachar-on(9-). Megmásztam alsóval a Yodát (9-), amit Albert is gyakorolt.
A Rókahegyi utakról kissé tévesen terjedt el, hogy törősek. Persze, ez a kőbánya, nem a
bombabiztos mászás szentélye az biztos. Egy-egy fogás tényleg meglepetésszerűen leválhat veled, de generálisan nagyon használható hely Budapest határában! Útjai igen technikásak, érdekesek, ha kihagyod a szóbeszéd miatt, az a te bajod.... Végül beraktam a kötelet
felsővel a 25 méteres projektembe, a Sáraranyba. És a végén - némi kötélbehúzással - megvolt
egyvégtében az út! Most 72 kilóra fogytam le, vagy jó formába kerültem, vagy nem is annyira nehéz az út....Ez tulajdonképpen mindegy! 3 méter márgamászást leszámítva az egy nagyon jó út. Út, nem utacska. 10 m 9-es, aztán 7 m 7-es, majd 5 m 7+, majd 5 méter kb. 9+ a standig.
A mozdulatok néha egész fantasztikusak. Az egész? Talán 10-.

Pázmánd kétszer voltam itt és részben visszahangolódtam a sziklákhoz, régen évekig a kedvenc
kövem volt. Mitagadás , kissé csalódottan láttam, hogy az legnehezebb - majdnem befejezett-projektemet már valahogyan próbálgatják a " hegyes fogú titánok". Magnéziafoltok mutatták az örök szabályt,
hogy az üres térbe mindig benyomul valami! Ez a dolgok rendje. Jó 7 éve hagytam abba a pró
bálgatását, - a legnehezebb boulderem lett volna ( a megmászott részig is kb. 10-es). Vigasztalásul két részletben megmásztam a Pipát (9+) és a Patagóniai Traverz második felét (9). Utóbbi legalább 3-4 éve nem másztam már, és
elsőre sikerült. Mintha légvonat húzott volna előre, ez igazán jól esett....Néhány nap múlva az 51.-be lépek.... Örülj ennek is, Öregfiú, aki nem ismeri a mértéket a világban, az ráfarag!

Ez csupa kőkemény út volt, vad dolgok. De a mászás maja, végtelen leplek finom labirintusa, -mégis nagyon meglepődtem hát mikor két tanfolyamos barátommal: Gyurival és Zolival kikanyarodtam Mogyorósbányár. A szikláit jó20 éve láttam utoljára.
De hol vannak itt a sziklák? Mindenfelé függőleges borostyán erdők, ahol ki-ki csillannak a rozsdamentes nagy karikásszögek. Mi ez? Vietnam? Egy áthajló falon (15 m) felküzdöttük
magunkat egy "borostyán mentes" szigeten. Az út eredetileg max. 6+ lehetett, hát így elfüvesedve, elfeledve magam részéről az utóbbi idők egyik legizgalmasabb mászását éltem át rajta...
Kb. 30 út lehetett itt valaha- az nyolcvanas évek végén szabadították ki a dorogi mászók a Borostyán hatalma alól. Eddig. Az anyatermészet hatalma. A fiúk fogadkoztak, hogy visszaállítják
a mászóhelyet "rendesre". De hát ez itt a "vissza"! No, mindegy, nagyon jó kis hely volt ez tényleg. Érdekes, megerőltető utakkal, különleges, jól tapadó édesvízi mészkövön.
Az alatta levő rendezett sváb falu se rossz. De a Fénypont itt, a sziklák alatt levő, áthajló tömbökből, kis barlangokból, sűrű lombból, félhomályból, erdő mélyi csendből, tengerfenéki
feketés zöldből összegubancolódott televény, ilyet tényleg csak Vietnamban láthatnék...

Mai bejegyzésem utolsó állomása Csesznek. Ez tényleg egy klasszikus, hamvasi délnyugati
(mediterrán és kissé németes- sok errefelé a sváb falu is) hely. Idillikus. A sok mászás után már kissé fáradt voltam tegnap itt. Ezért betettem felső biztosítással a Variációk egy témára
(9) utat, amelyet három éve másztam meg elsőként. Kicsit kifelé dülő, technikás fal. Ötször
felmásztam rajta felsővel egyhuzamban, a végén már tényleg egy fűszálat is nehezen téptem
volna le. De ki tépked ezen a szakrális helyen füveket? Ezeréves vár, római emlékek, toszkán dombok, maradék svábok, düledező zsidó temető, tótok, és a Mi ezeréves történelmünk ez.
Néha nekem a mászás, szerencsére olyan mint valami alibi...

projektek nyárra

A helyzet az, hogy lassan beleszaladunk a nyárba és én még ebben az évben nem másztam
semmi igazán megerőltetőt.... igaz, egész sok nyolcas uton fejutottam- főként rövideken-Ausztriában, ezek egész jól mentek, szinte mindíg on sight,- de ha szigorúan nézzük, ilyen szempontból kissé lustálkodtam eddig....

Miért is? Részben tudatosan, Kovács Béci oktatótársam megjegyzése szerint a mászótudás
olyan mint a piramis. Az alján mondjuk az van, hogy milyen nehéz utat tudsz megmászni
abszolut biztonságosan kötél nélkül. ismeretlenül?! Mondjuk négyest? Nem is rossz!
Nekem ez a fokozat kb. hatos körül van, amely néha felspirázódott hetesre.

Néhány ilyen utat meg is szólóztam ismeretlenül, például 1987-ben az USA-ban egy 50 méteres 7+ os bevágást (5.10,Smith Rockon, Wild Animals). Eufórikus élmény volt, mivel tök egyedül
voltam ott az első napom és csak később haverkodtam össze a helyi srácokkal, -akik közül náhány USA legjobb mászójának számított ( mellesleg megmásztam még egy free solo on sight 5 kötélhosszas 7- is aznap). Nos, nem ilyen özönvíz elötti dolgokról akarok írni, hanem a tanuságokról... elnézést a kacsázásért!

Szóval a mászópiramisod legfontosabb szelete, hogy milyen a biztos on sight
szinted. Ha ez mindenfajta kövön, különböző utakban (áthajlás, reibung, repedés, stb..)
- esetleg trad helyzetben, ti.: nem kinittelt utaknál- egyforma - akkor tényleg tudod
azt a fokozatot. Ehhez képest másodrendű, hogy agyonedzve magad egy áthajló és pofonegyszerű peremes uton felmászol egy kilencesen vagy tizesen!

Ha a piramisod alja megfelelően széles, akkor lesz esélyed arra, hogy tényleg jól másszál
mindenfajta sziklán. úton és stílusban!
Ha csak a piramis tetejét akarod iszonyú edzésekkel egyre magasabbra húzni, akkor
meglepő élmények érnek a sziklákon. Páldáúl egy alpesi hetes repedésben - amely esetleg nincs agyon nittelve, bénázol- pedig a kedvenc mászóiskoládban úgy tudják rólad, hogy 8-9-esekben
májerkedsz!
A világ egyik legjobb mászójának - Stefan Glowach-nak találó mondása szerint.: "Tíz nagyon kicsiny perem egymás utáni megfogása még nem a mászótudás a 10-es fokozatban!"
Mindezt nem az okoskodás kedvéért írom le fiatalabb mászó olvasóimnak,
hiszen jogosan merülhet fel ,: Öreg, savanyú a szőlő!- hanem tanuságként.
Én elég sokat foglalkozok a piramisom aljával, ami viszonylag sok mászást jelent a 6-7 fokozatban . Lehet hogy ez kiábrándító kissé, de nagyon megéri a dolog....

Idén tavasszal tényleg megmásztam egy rakás közepesen nehéz utat .Nem volt meglepő tehát,
hogy szinte félgőzzel felmásztam két 9- uton Rókahegyen most májusban.
Igaz az összes kilences utat itt én nyitottam tavaly , így aligha mondható hogy nem
ismerem ezeket, -de mégis nagyon biztató volt ez. A "PIRAMISELV" tehát megint
bevált!

Tegnap ha már ilyen jól ment a dolog ,-megpróbáltam régebbi projektemet
felsőbiztosítással. Ez a rókahegyi Nagyfal legmagasabb részén vezet, a mostani
legjobboldali úton (7-es, 25 m, teljesen nagy falas érzetű!) is túl.

A projekt a Madárország munkanevet viseli, bár lehet hogy később más nevet kap véglegesen.
Kosztán Csabi barátommal voltunk kinn csütörtökön. Irgalmatlan meleg lett délre a falon.
Nyakunkon hirtelen a kiméletlen nyár. ..
Kétszer felmásztam a Yodán (9-), ez jó ment, noha nem is erre figyeltem igazán. Szóval jöjjön a Madárország , egyelőre felsővel (még nincs benne nitt.) Az alsó fele a bizzarul kiálló óriás kőszilánkok között megy. Ez a rész kb. 9 méter és izgalmas, vad mászómozdulatok halmaza. Tavaly tavasszal próbáltam utoljára,most jobban
ment mint akkor. Nocsak! Már a második kisérletre meglett az alsó rész- egyfolytában.
Ez most "csak" egy erős 9-esnek éreztem. A projekt féluton a mellette lévő uttal megy 5 métert
közösen (7-), ez szinte üdülés. Majd elvállik a két út és jobbra jön egy riasztóan márgásnak tűnő ( de valójában nem annyira vészes) áthajló falsáv(8-as), ami egyre nehezebb mozdulatokkal
vezet a kulcshelyre és itt igazán szilárd minden...

Az utolsó rész ismét nagyon jó kövön vezet, fantasztikus mozdulatokkal. Hogy hányas?
Fene tudja, évek óta kevés ilyen nehéz utat másztam tulajdonképpen. A 10 fokozatba mindenképpen belelóg. Két kisérlet és két részletben megvolt a felső kulcshely. Tavaly ennek
- kétszer próbáltam - közélébe se voltam! Most hogy írom , megvan az út végleges neve:
Sárarany! Vannak döbbenetes jó részei és kissé törékenyek. Izgalmas ez az egyveleg, - a mászómozdulatok viszont nagyon forgatagosak! 25 méter hosszú és egy igazán vad
út!
No tehát, ide vissza kell térnem néhányszor az idén azért!
Hol is van a piramis csúcsa, Öreg? Azért , ez is számít....

Egy kicsit...
A verőfényt pedig novemberig kerüljűk el itt!

petit solos

Fiatalkorom egyik példaképe volt az amerikai John Bachar, szólómászásaival, no persze. "Egyszerűen mindent uralnod kell"- tipusú mondatait addig mantráztam, amíg szinte belémégtek. Tavalyelött a Vén Mester - 52 évesen - lezuhant egy nem különösebben nehéz útból (6+). A körülmények pontosan nem ismertek, de igazán nem is érdekesek. 35 év mászás után ez már tényleg benne van a "pakliban". A tragikus történet kissé groteszk, mivel Bachar
több kilométernyi 8-9 utat szólózhatott összesen... Jobb idejekorán abbahagyni, vagy el se kezdeni a szólózást.... csakhát hatékony drog ez!

A szólómászásnál 99%-ban a pszichén múlik minden. Dehát a mászás általában ilyen.
Lélelekkel mászol vagy sem? Még a végtelenül szimpla műfalas boulderezés közben is
el szoktam képedni azon, hogy két versengő (kb. azonos képességű) "hegyesfogú fiatal"
(Fucskó Laci barátom zseniális szófordulata) közül a győzni akarót mennyire megalázza a másik, amelyik egyszerűen "csak mászni akar"!

Egy szó vagy száz: ha kinézel egy megfelelően szilárd utat és te is megfelelően szilárd vagy, akkor azt akkor is megmászhatod, ha ijesztően közel esik a határaidhoz. Idén tavasszal azon kaptam magam, hogy vagy két tucat 10-20 méter magas 6-7-8- as utat szólóztam meg,
minden különösebb forró pillanat nélkül. Általában a tanfolyamok szüneteiben, mikor szórakozásból felmásztan itt-ott.

Márciusban Várgesztesen másztam három nehezebb utat (6-7), bár némelyikre már csak
homályosan emlékeztem korábbról. A Schneeberg keleti lábánál lévő Rosenheimer Wasseerfall
20 méteres mászkőtáblája pompás a tanfolyamoknak 4-6 -os útjaival. Itt a nagy áthajláson átmenő mind a hat utat megmásztam (6, 7-) kötél nélkül. A kulcsmozdulatok úgy 6-10 m magasan vannak, így Bachar szerinti 2. kategóriába sorolható a szóló: "ha leesel, még túléled".
Az ember érzi is ezt, ilyen magasan még bátrabban mozog, -de korántsem "high ball boulder" ez,
alattad 777 bouldermatraccal, 77 üvöltöző haverral és 7 fotóssal...
A Weichtalhaus mögötti 10 méteres 7+ igazi kedvencem, ezen imádok le-föl mászni, ezen mindíg
elképednek a lentiek, de az igazat szólva, ez félig csalás, mert a tábla felső része max. 6+ lehet.

Unikum a Hohe Wand bejáratánállevő bad fischau-i konklomerát bánya 15-20 méteres falaival.
Egész homokköves jellegű. Nagyon technikás. És szilárd is, ideális a szólózásra.
A két legnehezebb út amit itt pont húsvétkor megszólóztam az Afrika (8-) és a Axelschweiss(8-).
Az Afrika első 6 métere igazán tehnikás, itthon inkább 8 érne. A teteje már könnyű élménymászás (5-6). Az alját elösször megmásztam kötéllel, így ez lazán ment. 25 méter magasan az ereszkedő stand felett kénytelen voltam a függőleges falból a teljesen befüvesedett
sziklákra kiszállni. Nem volt annyira nehéz fizikailag (4-es lehetett talán), de szinte minden
összpontosításomat összeszedtem a bizonytalan terepen...
Az Axelschweiss(8_) végig áthajló, és tulajdonképpen jó és biztos lyukakkal. Itt is a teteje "forró", 10 méter magasan a teljesen lefüvesedett kiszállás miatt kénytelen voltam jobbra eltraverzálni néhány felettébb kényes mozdulattal a balra levő 6+ repedésbe (Gullyriss, inkább egy elzsírosodott jó 7-!) és ezen visszamászni a földre.
Bár tartottam tőle, az egész hihetetlenül könnyen ment, pedig előzőleg csak a felmenetet csináltam meg kötéllel. Az adrenalin löket szinte repit fölfelé, csak bátran ki kell nyitnod a csapokat! Megint rájöttem, hogy a szólózás a mászás legegyszerűbb és legélvezetesebb módja.
Lassan kiéhezek valami egészen nehézre?! 51 éves leszel. te hülye! ....majd önmérsékletet gyakorlok, hátha okosabb és szerencsésebb leszek, mint a hajdani Mester! Isten nyugosztalja!

Anzix Wadi Rumból ("Eye of Allah")

Képek Paklenicából

Paklenica fényben-árnyban

Elnézést kérek az olvasóktól a megengedhetetlenül hosszú kihagyás miatt, dehát ennek is megvan az oka...Az én életem eléggé átrendeződött egy év alatt, de a hegyek maradtak ott, ahova tartoznak: a sorsoly tengelyében. Végtére ez egy mászóblog, inkább hegyekkel, sziklákkal untatlak titeket. Nos, az idei első komolyabb mászótúrát a Paklenicába szervezzük március derekán. A télutó eléggé nem akar véget érni, még nem sok követ másztam az idén. Négyesben utazunk: jómagam kedvesemmel: Szabó Orsival és két fiatal titán: Ercsey-Orbán Péter és Kormos Attila. A fiúk jó barátaimmá váltak az utóbbi időben. Tehetségesek, ambiciózusak. Igazi "alpin beállítottságuak". Tetszik ez. Sokat fogunk még hallani róluk. Az időjárás ne éppe a tavaszra mutat, mikor átszeljük Dinári-hegység havas vonulatait, nem sokkal van nulla fölött a tengerparton se, éjféltájban! A rögtönzött bivakolás jócskán felül de inkább alulmúlja előzetes várakozásainkat Orsival, kettesben a Suzuliban nyomorogva. Még hálózsákot se hoztunk, csak takarót. Szokja a kisasszony, mi vár rá! No, Péterék se aludnak valami fényesen. Becsületükre legyen mondva, azért reggel a fiatal titánok komor, "nagy falas" arcával elindulnak a kopogó hidegben a parkolóból az Anica Kuk hirös Klin útjára! Mi urasan szedelődzködünk a szörnyű éjszaka után és fölgyaloglunk a völgyön. A szurdok csendes. A tavasz illata érezhető már mindenen. Finom óhaj, gyönge kivánság még ez. Apró zöld levelek itt-ott. De messze még az igazi meleg. De a verőfény már a Meditteráneum igazi szineit gyujtja fel néha a tájon. Nagy hegyek. Kövek. Csend. Patak. Csobogás... Orsival lassan haladunk. Szép szeme mindennek örül - ami nekem már fel se tűnik, elhalványítja a rutin... Délután a meleg völgyben bekukucskál a nap. Hatásosan. Gyorsan meleg lesz, félmeztetenitő forróság. Persze rengetegen másznak a rövid sportmászó utakon, főleg hazánk fiai- március 15. okán. Mi csürés-csavarás: ekkora tömeg engem már zavar. Könnyű utakban mozgunk. Orsi ötösökben, én a hetedik fokozatban (6a-c). Megszólózok néhány könnyű hatos utat is. Jól megy (ez persze!). A teljesítmény kényszere nélkül. " Egy fiatalos, vénboulder, mászik, játszik, örül." Este a fiúk megjönnek.Már sötét van, órák óta aggódunk. Lassan haladtak, szinte szétfagytak a szeles, árnyékos falon. Hozzáteszem az egyetlen parti volt, aki ilyen komoly úton ebben a hidegben felmásztak a nagy falon. Megkeressük a tengerparti panziónkat. Este főzőcskézünk, borozgatunk, mászófilmet laptopon, pihe-puha párna.... Másnap meglepően borús táj fogad. Néhány sportmászó úttal melegítünk. Orsi szépen feljön egy 5b úton, élmény neki mivel max. a 10 sziklás útja ez. Délután Péterrel beszállunk a Debeli Kuk 200 méteres falába a Jonny úton(7a+). Nagyon szép kövön indul, de ez később se lesz csunyább! Két kötélhosszat haladunk benne, mikor a slendriánul lemásolt blokkvázlatnak köszönhetően belekavarunk a mellette lévő útba. Ez is nagyon szép, végülis. Hetes kötél hosszak vezetnek föl. Kedvtelve táncikálok fölfelé, - a tavaszi formám ellenére ez tényleg csak élvezet, bár ennek azért illik így mennie... Este finom borral öblögetjük le a sült hal ízét egy vendéglőben. Viva Dalmácia! Másnap már tányleg lóg az eső lába. A fiúk a Debeli Kukra akarnak fölszaladni, (ez eső gyorsan lemossa majd őket). Mi a tengerparton fürdetjük arcunkat a langyos szélben, majd földerítjük a Mala Paklenicát; amelyet mindannyiszor kihagytam x-szeri paklenicai mászásaim során. Mekkora kontraszt! Egyetlen lélek sincs a völgyben. Lecsap ránk egy átfutó zápor. A Mala nem is oly kicsi! Sőt, mivel szűkebb, vadabbnak is tűnik a világhírű testvérénél. Elhagyatott, nagyon vadregényes. Még a turistaösvény is nehezen járható itt-ott. Mászni itt tilos, de ahogy étérzem a természet háborítatlanságát, most kivételesen megértem a természetvédők elvakultságát. Egy ijesztően magas (8 m) áthajló kavicson felkapaszkodok, a mai nap egyetlen, de elég tartalmas (9- lehet, alig ment) vállalkozásához. De pont így a jó! Fényben-borúban, ez a három nap Paklenicán!