Loading...

2014. március 24., hétfő

Százszorszép kötél nélküli élet 

Második fejezet - Teufelsgrat

2014.Március 16. Délután 4 óra. Bécs felé haladok az A2 autópályán a télutó legviharosabb napján. Száz kilométeres széllökések taszigálják a 130 LE méregzöld Mitsut, százzal alig merek haladni. Az Alpok legkeletebbi nyúlványain  1500 m alatt szinte eltűnt a hó, a meleg tél jeleként. Csupán a Schneeberg  tompa tömege fehér felül.A Magas Fal (Hohe Wand) vad leszökésein semmi hó sincsen már. Az autópályáról Wiener Neustadtnál lekanyarodna lassan megnőnek a falak oly, ismerős részletekkel tarkítva, amelyen emlékek függenek, mint egy kiismeretlenül szép nőm a különböző fülbevalók: bizsuk és drágakövek, mind-mind a pillanat szépségével ékesen.

Vajon mekkora lesz a szél a falon? Nem túl bölcs dolog ekkora szélben kötél nélkül szólózni az bizonyos, - bár a mászás amúgy sem egy filozofikus foglalatosság...Gaaden (közeledek a falakhoz) egy kelta hangzású falunév. Gaaden, Gaaden ízlelgetem a hangzókat, hány éves név lehet ez? Tudja valaki egyáltalán, hogy mit jelentett? Világ, világ, ha észreveszlek, de nagy vagy nekem!

A csomagtartóból kipakolom a minimál felszerelésemet: mászócipő, magnéziás zacskó. 1 db. karabiner, amivel a "lejöveti cipőt" fogom felakasztani a magnéziás zsák hevederjére. Ennyi. Ezért jó kötél nélkül mászni, mert végtelenül egyszerű.Az Ördöggerinc egy gyönyörű öt kötélhosszas felszökés a Hohe Wand hosszú falletörésének jobb szélén. Meredek séta a
3 és 5 fokozat között hullámozva. Húsz perc sem telik el és a gerinc tetején állok és lebámulok a mélységbe,, mint már annyiszor.Mit jelentett nekem most a mélység? Veszélyt? Szinte semmit. Csak figyelmet, semmi mást. A torony meredek kulcshelyén, egy elzsírosodott reibungos táblánál szokatlanul figyelnem kellett, legalábbis a fokozathoz képest, de erre számítottam. Aztán a dzsuvás, füves, földes betétek óvatosságra intettek, de ez sem újdonság már. Ördöggerinc egy hosszú tervezett projekt első állomása. Óvatos kezdés, egy hosszú úthoz illő.

Ördögtorony volt az első szikla, amin másztam. 37 évvel ezelőtt Péterváry Gáborral, mesteremmel, akitől alig 3 órája búcsúztam el Raxon
 egy közös, jó hangulatú mászótanfolyam végén.

 Mit írjak még?

Szerencse, hogy kissé szélárnyékban másztam! Szerencse!






Nincsenek megjegyzések: